Hat óra múlt, és én ébren vagyok.
Fejem fölött tátongsz a messzeségben,
Míg Benned épp megszédülök. Elégtem
Érted. Fakó agyamban illatod
Lobog. Te nem vagy már sehol, csak én,
Én várlak úgy, mint napsütést a hajnal.
Ütemre ver a szívem minden dallal.
Bárcsak szemedből törne rám a fény!
Már lábnyomod sem ég a parkettámon,
Kezed helye kihűlt a kőfalon.
Hisz itt sem voltál! - Ez csak éber álom,
Emléked súlya most felém oson.
Rég messze jársz, de őriz még a tájban
A csend. Hiány dereng a félhomályban.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése